Szarvasbőgés túra Bakonynánán


Élmények és hangulatok a túrákról
Szarvasbőgést füleltünk a hétvégén két estén is.
Na de, amikor az ember sötétben odakint bóklászik, nem csupán az erdők királyának udvarlását hallja. A szarvasbőgéssel egyidejűleg elkezdődött a baglyok párzási időszaka is. Hátborzongató és ritka élmény volt, amikor a péntek esti túrán valóságos bagolykoncertet hallhattunk.
A párás alkonyi levegőben először csak egy, majd négy másik macskabagoly énekére lettünk figyelmesek. Az erdő szélére érve, csendben várakoztunk és türelmünket siker koronázta. A patak halkan csobogott mellettünk, a fák között néha mozdult valami, mígnem egyszercsak megint felhangzott a kórus. A baglyok a felettünk magasodó fák lombjában rikoltoztak, huhogtak és udvaroltak egymásnak, olyan érzést keltve bennünk, mintha egy másik világba csöppentünk volna.
A falu melletti dombtetőn pedig a távolból fel-felhangzó bőgést hallgattuk egy takarón ülve, miközben bámultuk a csillagokat. Mire teljesen besötétedett, a Tejút halvány sávja is megjelent felettünk. Hullócsillagból hármat is láttunk, reméljük, mindenki kívánsága teljesül.
A Csuporka féle finom falatoknak is nagy sikere volt. Az eddigi résztvevők szerint a szendvics isteni finom volt, a szörp meg a gyerekkorukat idézte fel. (Szerintem a kedvesség az egyik hozzávaló, amitől ilyen finom. )
Csodálatos élményekben volt részünk! :)