Egy hosszú hétvége Bakonynánán
Nána a nyugalom egy kis szigete a
mai rohanó világban. Egy kicsit lelassul a világ, amikor az ember megérkezik. Még
be sem érünk a faluba, de már lenyűgöz a környezet. A falu egyik vége felől
sűrű erdőben bukkannak ki a fák közül az első házak, és megérkezünk a Falu Végére.
A másik irányból lélegzetelállító panoráma tárul elénk a Bakony
vonulataira és a távolban a Vértessel.
Több vendégház is ad ki szobákat a faluban. Van, amelyik wellness lehetőségeket kínál, van, ahol nagyobb csapat tud kényelmesen megszállni és van néhány, ahol a falusi vendéglátás tetőfoka vár bennünket. Bárhol is szállunk meg közülük, a pihenés és a kedves kiszolgálás garantált.
Péntek
Pénteken délután-kora este megérkezve, a szállás elfoglalása után érdemes felkerekedni és körbesétálni a faluban és akörül. A naplementét nézni csodahelyek vannak a környező dombokon és alkonyatkor őzekkel-szarvasokkal is mindig találkozhatunk a mezőkön. Miután lement a nap, előbújnak a csillagok, amiket minimális fényszennyezés mellett csodálhatunk a határból, de akár még a vendégház udvarából is.
Az éjszakai pihenéshez mindenképpen ajánlott nyitva hagyni az ablakot, hogy a csodálatosan friss bakonyi levegő bejuthasson a szobánkba. Ha szerencsénk van, őzugatást vagy bagolyhuhogást is hallhatunk, sőt alkalmanként még az aranysakál rejtelmes vonyítását is.
Szombat
Szombat reggelre rendelhetünk reggelit a szállásokon illetve a kisboltokban vehetünk reggelire valót. Ezen kívül a falu közepén álló Hangulat Presszóban lehet még sokféle italt illetve hamburgert, pizzát, szendvicseket, sült ételeket vásárolni.
Reggeli után pakoljuk be a hátizsákot, húzzuk fel a túracipőt és indulhatunk is a Falu Végére, a Szelfi OFF Túrára. A murvás parkolóban mindenki átveszi a piknikkosarakat. Egy kosárba 2-3 főre való finomság fér, úgyhogy kedves Apukák, az izmaitokra itt nagy szükség lehet ;) A séta során rengeteg kép készül – pillanatképek és pózolósak is. A kirándulás tempóját ti határozzátok meg, nem sietünk sehová. A vízesésnél elfogyasztjuk a piknikkosár tartalmát, pihenünk, beszélgetünk, nézelődünk. Ha van kedvetek, akkor tovább is mehetünk pár száz métert a Vadalmás- és a Vackor – forrást megnézni. Mondják, hogy minden rosszban van valami jó. Ha nincs szerencsénk és száraz a meder, akkor be tudunk menni a vízesés alá a források felől. Elképesztő élmény a 6-8 méter magas sziklafalak között sétálni.
Délután érkezünk vissza a faluba. Ekkor mindenképpen érdemes felkeresni a régi kovácsműhelyt, aminek az épületében a Csuporka sajtozó várja a vendégeit. Ugye emlékszünk? Tőle származtak a finomságok a piknikkosárban. Sajtokon kívül mindig van házi joghurt, levesek, sütik. De Csuporkában nem csak finomakat ehetünk-ihatunk, hanem átélhetjük az igazi falusi vendégség érzését. Kellemes beszélgetések szövődnek az asztalnál, új ismeretségekre tehetünk szert vagy ápolhatjuk a régieket.
Estére megint érdemes kimenni a határba és élvezni a csendet, akár még egy magaslesen is vacsorázhatunk.
Vasárnap
Egy kiadós alvás után vasárnap reggel felkeressük a Faluvége Családi Birtokot, ahová a Szelfi OFF Túrával egyszerre jelentkeztünk be. Lovaglással, állatsimogatóval, lovaskocsikázással és egy finom limonádéval várnak bennünket. Előzetes megbeszélés alapján levisznek minket lovaskocsival Alsóperébe, ahol megnézzük az arborétumot és elfogyasztjuk a magunkkal hozott ebédet.
A hétvége befejezéseként, hazafelé tartva álljunk meg egy kicsit a falu szélén és raktározzuk el az élményeket és a csendet, hogy kitartson a következő látogatásig!